Makay Sándor
![]() |
1931. szeptember 11-én született Budapesten. A kaposvári Csíky Gergely Színházban kezdte pályáját 1958-ban. 1962-1972 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, 1972-től 1987-ig a budapesti József Attila Színház tagja volt. 1987-től a Fővárosi Operettszínházban szerepelt, és az Operettszínház stúdiójának színészképző tanáraként dolgozott. Elsősorban operettekben lépett fel, de prózai darabokban is alakított karakterszerepeket. |
Ilf - Petrov - Tabi László: Tizenkét szék (Osztap Bender) |
|
Szent meggyőződésem, hogy egy művész igazán teljeset a saját művészetében csak akkor tud nyújtani, ha egy másik társművészetből - ha nem is professzionális szinten -, meríteni képes. |
|
Agárdi Gábornak az ikonjai, Darvas Ivánnak az Egy őrül naplójában estéről-estére odadobott remek grafikái vagy fiatal barátom, Szabó Sipos Barna festményei, mind Thália istenének oltárára állított hódoló áldozatok. Nekem a karikatúra jutott osztályrészemül, jósorsom útitársként ezt a "homokvár-művészetet" rótta rám, amit immár harminc-harmincöt éve művelek - jól-rosszul. |
![]() |
Rajzaim nem kizárólag művészeti közéletünk nagyjait örökítik meg, hanem "csupán" barátaimat, pályatársaimat, akikkel életem során sorsom összehozott. Ezek a rajzocskák egyedül az Ő számukra készültek, és nem utolsósorban a saját szekrényfiókom számára. Végül engedtessék meg, hogy Shakespeare-t hívjam segítségül: ".néző, kérünk, hibákra most ne nézz." Egyébként is, Madách után szabadon: |
|
![]() |
|
>> Makay Sándor állandó karikatúra-kiállítása a színész büfében <<
>> Karikatúra galéria <<




