Dobrossy István
A Latabárok és Miskolc
150 évvel ezelőtt, 1857. szeptember 3-án a második miskolci színház felavatásakor a nyitóelőadást Latabár Endre direktor társulata tartotta. 2007 szeptemberében a Miskolci Nemzeti Színház tagjai között köszönthetjük Latabár Árpádot, aki a dinasztiában a hatodik generációt képviseli, tehát a rokonsági fok szerint szépapja volt az 1811–1873 között élt kiskunhalasi születésű színész-előd. Ami a keresztnevet illeti, ő a III. Árpád. Dédapja volt az 1878-ban Miskolcon született Árpád, majd a Latyi, vagy „hosszú Latyi” névvel tisztelt, becézett II. Árpád (1903–1961). Az első és a jelenlegi generációt képviselő színészek is közel hasonló korúak, hiszen 1857-ben a társulat élén Latabár Endre 46 éves volt, mai utódja két évvel ifjabb. A hat generáció közel kétszáz évet jelent, hiszen a dinasztia-alapító 1811-ben született, s ennyi idő alatt volt, aki nem játszott a város színházában, volt, akit visszavonzott az alapító síremléke, s természetesen vannak, akik véglegesen Miskolcon maradtak, az avasi domboldal kriptájában. |
 Latabár Endre |
A dinasztia
 Latabár Endre. Ifj. Szabó István szobra a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzemban látható. |
„A nemzetközi színháztörténetben is ritkaságszámba menő, hogy az állandó színjátszás kezdetétől napjainkig céhszerű zártságban, kisiparosi testközelben volna vizsgálható az egymást követő színésznemzedékekben a hagyomány fölhasználási módja és a vele való sáfárkodás. Latabárék esetében vér szerinti leszármazást tapinthatunk ki a színháztörténet hosszában” – írta Molnár Gál Péter a dinasztiáról az 1982-ben megjelent Latabárok című munkájában. Alábbiakban a levéltári dokumentumok, a miskolci sajtó és a helyi kiadványok, múzeumi emlékek felhasználásával vázlatos családtörténetet adunk, kiemelve azokat, akik soha nem titkolt jó emlékekkel gondoltak vissza Miskolcra, arra a városra, ahol a dinasztiaalapító direktorkodott és végső nyughelyére lelt. Latabár Endrére (három fia közül a legkisebb, a Szabadkán 1855-ben született Kálmán emlékezett 1923-ban, amikor az 1823-as első |
miskolci kőszínházra, annak ünnepségeire fordította figyelmét az ország. Miskolcra zarándokolva felkereste a gyermekkori emlékhelyeket, így a szülői tusculánumot vagy nyári lakot, a Szemszúrónak nevezett avasi dűlő részben. A szőlő övezte házikóban egykor víg társasági élet volt, de szomorú emlékű hellyé is vált, mert itt halt meg édesapja. A kolera vitte el 61 éves korban, s a közelben emeltek családi sírboltot számára. Kezelőorvosa a nagyhírű Doleschall Gábor volt, aki a legenda szerint kilépve a kis házból, s az ajándékba kapott pipára rá akart gyújtani, de meggondolta magát, a pipát könnyek között földhöz vágta, s ennyit mondott: „egy ember volt a világon, akivel én okosan tudtam beszélni, az meghalt, most már nem beszélek mással!” |
|
Az alapító
A „vándorszínész” mentalitása összeegyeztethetetlen volt a „pipás ember” nyugalmával. Latabár Endrének ezt megcáfolandó 300 darabos különleges gyűjteménye, könyvtára, s nagy értékű festménygyűjteménye is volt. Társulatával ugyan bejárta az országot, de gyűjteményeit módfelett nagy becsben tartotta. 1841-ben kötött házasságot a kolozsvári Török Máriával, akit színészként, a színtársulat szakácsaként és feleségként is Miminek emlegettek. Kolozsváron született első gyermekük, Endre (1841–1888). A szülők lakhelyén, Kiskunhalason született második gyermekük, Dezső (1849–1886). A harmadik fiú, Kálmán Szabadkán látta meg a napvilágot (1855– |
) Latabár Endre. Varga Éva szobrát, amely a miskolci Nemzeti udvarán áll, 2007. szeptember 3-án, a második miskolci kőszínház megnyitásának 150. évfordulóján avatták fel. |
| 1924). A kor szokása szerint valamennyiük felesége színésznő vagy táncosnő volt. Mindhárom fiúnak volt köze, kapcsolata Miskolccal. Endre felesége a miskolci születésű Fodor Zsuzsanna (1853–1873) volt. | |
 A második miskolci színház rajza a Vasárnapi Újságban |
Latabár Dezső szintén Miskolcon nősült, bátyja feleségének testvérét, Fodor Júliát vette nőül 1872-ben, még atyja halála előtt. Fodor Júlia (1855–1879) a kassai színtársulat tagja volt, ott játszott apósa társulatának tagjaként. Latabár Endre ugyanis Miskolc után Kassán alakította ki „székhelyét”, 1861-től 1873-ig tart itt társulatot, miközben többször megfordul Miskolcon és Debrecenben is. Miskolcon a színház avatáskor Latabár már „beérkezett”, a „magyar vidék legtekintélyesebb színigazgatója” volt. Összeszokott társulata magas színvonalú produkciókra volt képes. A próza mellett |
legvonzóbb kínálata az opera és az operett volt. Az 1860-as években Kassára már mint „verhetetlen versenytárs” vonult be. Nemcsak repertoárja volt különleges, hanem megalapozott a család vagyona és a társulat anyagi biztonsága. Elterjedt róla, „ha bármi színházi krach szakadna is rájuk, volt elég vagyona kivágni magát szorultságából.” Ez a vagyon a mai Déryné u. 7. sz. alatti lakóház, az Avason szőlő, pince, pihenő ház, értékes gyűjtemények, díszletek és készpénz volt. A házat 1861-ben vásárolta Bük Zsigmond megyei alispántól, s egy évtizedet lakott itt. 1872-ben eladta, mondták róla, ekkor szottyant kedve a színészetnek hátat fordítani s megnyugodni. Miskolcon csak a „Szemszúrót” tartotta meg. |
|
Latabár Endre Kassán pályája csúcsára érkezett. „Kitanulta a nomád években a közönséggel való bánás minden fortélyát. Tudott színházat csinálni akár színdarab, díszlet és kotta nélkül is. Kitanulta Kilényitől az igazgatóság fogásait. Tudott bánni kormányzottjaival. Értett a hivatalos urak nyelvén. De tudta a nagyközönséget is irányítani. …Színházának jellegzetes arculata volt. Ma úgy mondanánk: volt saját profilja. Nem téveszthette előadásaikat össze senki más társulatokéval. Lehorgonyzott Kassán” – írja Molnár Gál Péter. Váratlan halála után a családtagok közül felesége, Török Mimi, Dezső fia és annak felesége, Fodor Júlia „visszaszerződtek” Miskolcra Mannsberger Jakab színidirektorhoz, aki 1873–1875 között három idényt játszott a városban. A társulat tagjai között ekkor tűnik fel Latabár Kálmán, a legfiatalabb Latabár fiú. (…) |
 Az 1857. szeptember 3-i nyitóelőadás színlapja |
Az 1857-es Marót bán két sztárja:
Jókainé Laborfalvi Róza és Egressy Gábor
Endre fiai
Latabár Endre három fia közül a legfiatalabb Kálmán (1855–1924) gyermek-emlékekkel is kötődött a városhoz. Miskolcról írja, hogy „én gyermekségemet ott töltöttem, ott jártam az elemi iskolába, sőt még most is érzem Tóbiás tanító bácsi plágáit, ott húztak ki a Szinva jege alól, megdermedve egy élvezetes korcsolyázás után. Gyermekéveimet az avasi Szemszúró Tusculánumunkban éltem le. Ott bocsátottam szárnyakat mint önálló színész. Ott nyugszik édesapám az avasi mauzóleumban. …Annyit írhatok csak, hogy az én kedves Miskolczomat mindig szerettem, szeretem és szeretni fogom, és úgy érzem, hogy a sors tartozik nekem annyival, hogy ott legyek eltemetve, az én szeretett Miskolczomon, boldogult Édes Atyám mellett.” Amikor ezek a sorok papírra kerültek, Latabár Kálmán már a Nemzeti Színház nyugalmazott tagja, a Színművészeti Akadémia titkára volt. A következő évben meghalt, de nem került vissza ifjúsága városába, hanem Budapesten temették el. Ennek oka második házassága, s a Várszínházhoz való erőteljes kötődése lehetett.
Latabár Kálmánról – több generáció ismeretében – életrajzírói megállapították, hogy ő volt az „egyetlen prózai Latabár”, illetve jellem epizódista. Balatonfüred után Miskolc következett életében, majd 1874-ben más társulathoz szerződött. Ebben az évben meg is nősült, felesége szintén színésznő, Budai Adél (1853–1880), akit Miskolcra hoz. Miskolc–Debrecen–Kassa jelenti számukra a színpadot, a megélhetést. Miskolcon születik első gyermekük, Mihály, aki 1877-ben meghalt. (Az avasi kriptába temették el.) Második gyermekük szintén Miskolcon született 1878-ban, a nagy árvíz évében. Ő képviseli a dinasztia harmadik generációját: Latabár Árpád (1878–1951). Megkülönböztetésül a „Király Színházi Latabár”-nak nevezték.
 A Király Színház komikusa, Latabár Árpád (középen) fiaival, balra Latabár Árpád, jobbra Latabár Kálmán |
Latabár Árpád 1926-ban életének addigi történéseiről a következőket mondta: „1878. szeptember 19-én Miskolcon láttam meg a napvilágot. Negyedik realista koromig simán folyt az életem, egészen addig, amíg egy szép napon mint igazi néző meglátogattam Feld papa gyermekszínházát. Rögtön végem volt. …Tekintve, hogy édes atyám a Nemzeti Színház tagja volt, oda szabadon mehettem be. …Jó atyám felismert, meghúzta a fülemet és haza zavart. Elég simán megúsztam azonban az első művészeti fellépésemet, mert mire édesapám hazajött, haragja már lelohadt.” 18 éves, amikor a millennium évében belemerül a színészek vándor, sokarcú életébe. A zombor-bajai színike- |
rületben próbálkozik, majd Kunhegyesi Miklós társulatában Szolnokon lép fel. Pécsen Blahánéval, Krecsányi társulatában Temesváron játszik. Beöthy László Budára szerződteti, majd 1903-tól Kövesi Albert társulatával Kecskemét, Újvidék, Nagykanizsa következik. |
|
Latabár Árpád 1903-ban Szolnokon nősül meg, felesége Déry Ilona (Deutsch Honor) az ottani társulat tagja. Sátoraljaújhelyi születésű neje bár később áttért a református hitre, a zsidótörvények miatt reménytelen, tehetetlen éveket élt át. Házasságukból született Kecskeméten Latabár Kálmán (1902–1970) és Sátoraljaújhelyen Latabár Árpád (1903–1961). Latabár Árpádot még „békebeli komikus”-nak tartották, jóllehet nehéz életet kényszerített feleségére, akit elhagyott, de soha nem vált el tőle. A férj összeköltözött Tomcsányi Ilussal, a Király Színház táncosnőjével. Honor nevelte a két fiút, s 35 éves korában 1915-ben agyvérzést kapott. 42 évig élt magatehetetlenül, a környezete mentette meg attól, hogy vonatkoztassák rá a zsidó törvényeket. (Ez főleg Kálmán életére volt hatással, hiszen a háború előtt igaztalanul támadták, a háború után pedig nem tudta feldolgoznia a családot ért megaláztatásokat.) Déry Ilona (1880–1957) magatehetetlenségében is túlélte férjét, s ebben két fia jelentett számára támaszt. A két fiú közül a „hosszú Latyi” vagyis Árpád volt az, aki öregebbnek nézett ki, nem jellemezte a bohémság, így nem lett „A” Latabár, hanem csak „1/2” Latabár a dinasztiában. Kálmánt övezték a legendáriumok és a „piros” színlapok. (…) Kettejük miskolci fellépéseiről nem szólnak híradások. És az 1963-ban született Latabár (III.) Árpádot kivéve a család elszakad Miskolctól. Ám a dinasztia emlékét őrzik Miskolc lokálpatriótái és színházbarátai.
(A Latabár-dinasztia kötődése Miskolchoz című tanulmány teljes terjedelmében a Legendák, anekdoták, emlékek című kötetben olvasható.)
További olvasnivalók!
A Miskolci Nemzeti Színház története, Dériné naplója, Egressy Gáor írása és sok- sok érdekesség.
tovább 
